The First Step

"Ketten a világ ellen" Ez az, amit akkor láthattok, amikor feljöttök ide. Az első gondolatotok az lehet, hogy mi a fene ez tulajdonképpen? Aztán elkezditek olvasni, és rájöttök. Itt ez nem egy egyszerű összeesküvés. Nem. Ez a mi harcunk. És mi harcosok vagyunk. Csatlakozhatsz hozzánk az ellenállókhoz, de nem ajánlatos. Ez egy veszélyes üzlet. Szóval, mielőtt bármit is elkezdenél olvasni, kérdezd meg magadtól. Elég bátor vagyok, hogy ezt olvassam?
A jelszavunk pedig csak ennyi:

"Az igazság győzedelmeskedik a rossz felett. Mindig mi nyerünk."

Ashes & Goth Girl

2015. augusztus 28., péntek

A szerencsétlen superwoman

Spoiler megjelenéséért felelősséget nem vállalunk.


Rúzs, kistáska, pisztoly, bilincs, spray és egy nagy adag ételrajongás.
Ez jellemzi Stephanie Plumot, A szingli fejvadász főszereplőjét. Egy harmincéves nő, aki hat hónapja munkanélküli, így óvadék-behajtó ügynök lesz. Teljesen logikus. Teljesen logikus, hogy felvesznek egy fehérnemű-felvásárlót fejvadásznak csak azért, mert megfenyegeti a főnököt, aki nem mellesleg az unokatestvére. Teljesen logikus, hogy senki nem kérdezi meg, hogy tudja majd mindenféle képzettség nélkül elvégezni.
Az anyját csak az érdekli, hogy a lánya miért szingli, ki mit fog szólni ehhez az álláshoz, és hogy az esti töltött káposzta el fog-e fogyni.
Hazamentem, ettem még egy kicsi zabpelyhet, és felhívtam az anyámat. 
– Csináltam egy nagy fazék töltött káposztát – mondta. – Hazajöhetnél vacsorázni. 
– Jól hangzik, de dolgom van. 
– Micsoda? Mi lehet olyan fontos, hogy nincs időd töltött káposztát enni? 
Janet Evanovich: A szingli fejvadász I., 163. oldal

Igen, ez a következő érdekesség - egyrészt, hogy a családot csak az érdekli, mikor ehetnek már, másrészt az, hogy töltött káposztát esznek esznek Amerikában! (Utóbbi könnyen megmagyarázható: egy olasz-magyar családról van szó, így a következő napi menü már a töltött kagyló.)

De ne felejtsük el a másik főszereplőt se: Joe Morelli. A férfi, akinek "csokis fánkot" adott Stephanie (igen, még a hasonlatok is ételekkel történnek), akit főszereplőnk aztán elütött, majd újdonsült munkája miatt üldözni kezdte.
Teljesen érthető, a pasi mindenki szerint egy zseni.
Aláírom.
De ahhoz már tehetség kell, hogy a lakásodban van az, akit el akarsz kapni, és nem csinálsz semmit. 
Nem hívod a rendőrséget.
Nem hívod a segítődet, aki mindig ugrik, ha elrontasz valamit.
Nem.
Csak leülsz és elkezdesz enni.

Megjegyzés: A könyv vicces. Érdekes, közvetlen, nőies stílusával engem megfogott.

Kinek ajánlom? Aki nem éhes, mert különben végig korogni fog a hasad. Amúgy bárkinek, aki le akar ülni a fotelba, ki akar kapcsolni és jót szeretne nevetni.

Hozzá illő zene: Pink Panther theme song

A könyv adatai: Moly.hu

2015. augusztus 27., csütörtök

Mindörökké vámpírok nélkül

FIGYELEM!A BEJEGYZÉS NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZHAT.

Bevallom, elég régen olvastam már a könyvet, de így is van mit mesélnem róla. A cselekmény azzal indul, hogy a főszereplőnk, Ever, egy másik iskolába kerül, mert a szüleivel autóbalesetet szenvedtek, és csak ő élte túl. (Eléggé mainstream...) És persze a csajnak lesz egy különleges képessége tőle. Hallja mások gondolatait, és az aurájukat. (Wow.....ez nem is rossz. Lehet, hogy még érdekes is lesz) De persze megjelenik egy srác, Damon (Mert hogy máshogy hívhatnák), aki kivételes, mert Ever nem látja és érzi ezeket a dolgokat rajta. És persze a srác tökéletes. (Mily meglepő....*szemforgatás*) És ezért a csaj mindenféle bajba kerül, meg minden. Szerelem első látásra...bla, bla, bla...
A kedvenc részem viszont ez volt az egészben:
"– Menj vissza a koporsódba, vagy a váradba, vagy akárhol laktál, mielőtt idejöttél. Csak hagyj békén! Menj el!
Damen visszafojtja a nevetést. – Nem vagyok vámpír. Ne légy nevetséges, ilyen nincs. [...]Nem vagyok vámpír, Ever. Halhatatlan vagyok.
– Vámpír, halhatatlan, egykutya – morgom a bajszom alatt. Nevetséges, hogy nem létező lényekről vitatkozunk! – gondolom." 
 Komolyan? Kiröhögi a csajt, hogy azt mondta rá, hogy vámpír? És ez a "ne légy nevetséges" hát ne már! Ki nem hiszi azt, hogy az! És a vámpír is örök életű. Vagy  legalábbis nem öregszik. Igen, asszem ez a helyes megfogalmazás. De ez mindegy is. Akkor is "nevetséges" ez az egész szituáció a könyvben. Ráadásul ha vannak szellemek és hallhatatlanok, akkor hol maradnak a vámpírok? Már csak hívogatni kéne őket egy kis koporsóval meg vérrel, vagy nem tudom. Mindegy, értékeljünk:

Megjegyzés: Amúgy egyszer elolvasható, és ha nem veszed komolyan, akkor még tudsz is rajta röhögni. Bár a végén nagyon nem vágtam....

Kinek ajánlom? Azoknak, akik NEM vámpírokról akarnak olvasni!

Hozzá illő zene: Falling In Reverse - I'm not a vampire

A könyv adatai: Moly.hu

2015. augusztus 9., vasárnap

Internacionális love story

Spoiler-veszély!

Ki ne szeretne egy évig a szerelem, a divat, a konyhaművészet és a filmek városában élni?

Nos, Anna ellentmond az átlagnak: kiakad, amikor az apja Párizsba küldi.

Ez volt az első rész, amikor elgondolkoztam azon, hány évesekről is szól a történet.

Tizenhét.

Melyik az a tizenhét éves lány, aki nem akar a szüleitől egy kicsit távol lenni?
Melyik az a tizenhét éves lány, aki a szobájában gubbaszt egyedül, egy ismeretlen városban, ahol már barátokra is szert tett?

És egyáltalán - ki az, akinek azért tetszik egy srác, mert szép kék fogakat tud produkálni?
És nem ezek voltak az egyedüli pillanatok, amikor a főszereplő, Anna, felidegesített.
A legnagyobb problémám az volt a könyvvel, hogy az egészet belengte Anna mindent kategorizáló, sztereotípiákból kiinduló természete.

Viszont.

Nem hanyagolhatóak el a vicces részek, és persze a másik főszereplő, St. Clair sem. Ő a lányok álmát megtestesítő pasi, azon kívül, hogy túlzottan ragaszkodik mindenhez, semmit és senkit nem hajlandó elengedni.

 "Velem vagy. És én gyakorlatilag francia vagyok.
– Angol – mondom.
– Amerikai – vigyorodik el." 
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók, 81. oldal
Ez az idézet jól jellemzi, hogy miért is hívom én ezt "internacionális love story"-nak. Angol, amerikai, francia fiú egy amerikai lánnyal találkozik Párizsban.

Továbbá Párizs: a regény nagyon jól bemutatja a főváros nevezetességeit, különlegességeit.

Megjegyzés: Összességében nekem tetszett, amikor el tudtam vonatkoztatni Anna hisztijeitől.

Kinek ajánlom? Aki imádja Párizst, aki szeretne egy könnyed nyári olvasmányt és aki hisz az "első látásra szerelemben". (Sajnálom, én kicsit szkeptikus vagyok e témában.)

Hozzá illő zene: Dania Gió: S'il nous plait

A könyv adatai: Moly.hu

2015. augusztus 6., csütörtök

Touch (or not?)

Forrás:Google
 SPOILERT TARTALMAZ!
 Gondolom, elég sokatoknak ismerős ez a könyv. Kívülről, vagy belülről, teljesen mindegy. Amikor ránéztem erre a könyvre, az első reakcióm talán az volt, hogy "Jesszusom, Jacob hogy került ide?" a következő, hogy "Ezt a szemet tuti, hogy Photoshop-pal csinálták." De annyi jót hallottam róla, és mindenki tök odavolt érte, ezért belevetettem magam. Azt hiszem, életem egyik legrosszabb döntése volt.
  EZ A SRÁC állítólag nem érinthet meg   semmi élőt. Eddig megvan. Nem is rossz. Kicsit fura, de legyen. Mert miért ne. De még 30 oldalt sem haladtál, amikor kiderül, hogy van egy LÁNY akit meg tud érinteni. Minő meglepetés. Csak nem? És naná, hogy abban a percben, amikor - amúgy meg akarja ölni - megpillantják egymást, akkor szerelmesek lesznek. És persze a csajról is kiderült, hogy ilyen degenerált képessége van, csak ő át tud változni, meg át tud változtatni. De ez tök lényegtelen.
  És ami igazán felbosszantott ebben a könyvben, az az egyik jelenet volt.

"Valaki volt a szobámban.[...]Belülről bezártam az ajtót, így kintről biztosan nem juthatott be.[...]Végül rájöttem. Kétségem sem volt, ki lehet ott. Kale. Izgatottság lett úrrá rajtam. Régebben Alex elárulta, hogy sokszor bejött hozzám, és nézett, miközben aludtam. Mindig tudtam, hogy itt van, bár alvást színleltem. Imádtam már a gondolatát is annak, hogy engem néz. Izgató volt tudni, hogy figyel. Néha, mintha csak véletlenül történt volna, kidugtam a lábam a takaró alól, így egészen a veszélyes területekig láthatóvá vált a csupasz bőröm.[...]A hátamat ívben meghajlítva az ablak felé fordultam. Úgy tettem, mintha megvakartam volna magam, és forgás közben beleakadtak volna az ujjaim a trikómba, így egy kicsit feljebb tudtam húzni." 

Oké, szóljatok, ha velem van gond, de nekem nem az az első reakcióm amikor betörnek a szobámba, és nézik ahogy alszom, hogy ez jajj de izgató! Komolyan. Inkább rohanj! Menekülj! Lehet hogy egy pszichopata az, nem tudhatod!!!!

Megjegyzés: oké, nem vagyok annyira elítélő, voltak egészen tűrhető dolgok is benne, de attól még nekem ez volt a legrosszabb könyvélményem.

Kinek ajánlom? Azoknak, akik imádják a nyálas, csöpögős romantikus történeteket, amiben vagy egy kis fantasy szál, de egyáltalán nem lényeges. És persze azoknak, akik szeretik, ahogy nézik amikor alszanak.

Hozzá illő zene: Sweet Dreams

A könyv adatai: Moly.hu

2015. augusztus 3., hétfő

Névtelenek története

Figyelmeztetés: Nyomokban spoilert tartalmazhat. 

Forrás: Google
Képzeld el a következő helyzetet: kölcsönkérsz egy könyvet. Legyen ez a könyv Murakami Haruki: Birkakergető nagy kalandja. Elkezded olvasni.
És olvasod...
És olvasod...
Majd rájössz, hogy valami nem stimmel. Leteszed a könyvet, eszegetsz valamit (nem, nem a könyv lapjait. Egyél valami táplálóbbat és kevésbé papírízűt). Eddig megvan ugye?
 Végiggondolod, mit olvastál eddig. Hogy is hívták azt a lányt, akinek szépek a fülei?




Most feltetted a lehető legjobb kérdést: hogy hívták a szereplőt?

A válasz: sehogy.

  Ebben a regényben nincs nevük a szereplőknek. Kivéve Patkányt. De az is csak egy ragadványnév.

Mert ahogy a névtelen, hat hónap híján harminc éves, elvált japán férfi (ezt bezzeg tudjuk róla!) beszélgetéséből kitűnik:
"– Cirmos cica! – kedveskedett neki a gépkocsivezető, de persze azért vigyázott, nehogy megérinte. – Mi a neved? – Nincs neki neve – mondtam. – Mi van akkor, ha hívni kell őkelmét? – Nem kell hívni – nyugtattam meg. – Csak úgy van, létezik és kész."
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland. 187. oldal 

További indoklása még a férfinak e téren, hogy egy szardíniának sem adunk nevet. Nos, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egy macskával együtt éltek. Egy szardíniával viszont nem. A szardíniát nem akarom magamhoz hívni, hogy gyere szardínia, menjünk úszkálni, megetetlek!

 Következő furcsa dolog:
Az egész történet egy birka köré épül. Akinek van a szőrén egy vörös csillag. Akinek hatalma van. Őt kergetik, persze csak úgy, ahogyan Poirot szokta kergetni a gyilkost: szép komótosan, üldögélve, a szürkeállományt munkába vonva. Szóval a történet menete lassú, de valamiért mégis magával ragad. 

Harmadik pont:
A lány fülmodell. Gyönyörű fülekkel, amit Murakami órákig tudna elemezni. Érdekes. Mi számít szép fülnek?

Megjegyzés: Murakami Haruki az egyik kedvenc íróm. Sosem tudod teljesen megérteni az indítékait, vagy hogy miért az lett a könyv vége, ami.

Kinek ajánlom?Aki szereti a titokzatos, cseppet sem földhözragadt történeteket.

A könyv adatait itt találod Moly.hu